Irodalmi hirdető Pécsen

 

Tisztelt Olvasóim!

 

„Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól, aki nem tud olvasni” – állította Mark Twain. Mint minden bölcsesség, ez is leegyszerűsíti az igazságot, mégis megszívlelendő. Az utóbbi évtizedekben a statisztikai adatok szerint az emberek egyre kevesebbet olvasnak. De, ahogyan Churchill mondta: „Csak annak a statisztikának hiszek, amit saját kezűleg hamisítottam.”

A magyarok olvasnak, csak főképp nem irodalmat. Legtöbben ugyanis nem kikapcsolódásból, hanem valamilyen előny megszerzésében bízva tanulmányozzák a betűket. Például tanulnak, a hitelük átütemezésének szabályait bogarásszák egy szerződés kiegészítésében vagy az akciós árut keresik a polcokon.

A mai kor szokásait figyelembe véve alapítottam meg az ÖT címet viselő irodalmi hirdető újságot. Ebben a lapban minden írás termékmegjelenítést tartalmaz! Kezdetben papíron szerettem volna megjelentetni, végül maradtam a világhálónál. Talán, ha majd véget ér a válság, a gépnélküliek felé is nyitok.

A novellák amellett, hogy a szórakoztatás nemes feladatát hivatottak betölteni, egyben valamire fel is kívánják hívni a figyelmet. Például éttermet, kirándulási lehetőséget ajánlanak, tanfolyamot népszerűsítenek vagy kisállateledel megvételére buzdítják a gazdikat.

Különleges vállalkozás tehát az ÖT, kérem, tartson velem, legyen a részese Ön is!

  

Nácsa János

Amit már megírtam

Boldizsár, a vészmacska

2011.11.01. Boldizsár, a vészmacska

– Milyen egetverő sztorit szeretnél a gondjaimra bízni? – kérdezte egykori osztálytársam egy Dunára néző teraszon.

tovább

Egy csésze szorgalom

2011.10.20. Egy csésze szorgalom

Megigazította a blúzát, és kibontotta az egyébként lófarokban hordott haját, mielőtt belépett volna a főnök irodájába. Nem volt különösebben elegánsan öltözve, csak egy anyagában mintás fehér blúz és egy kék farmer volt rajta, s egy világos edzőcipőt viselt mindehhez. A haja sem kifejezetten ápolt, már régen járt fodrásznál, de a sűrű, természetesen göndör, gesztenyebarna hajzuhataga általában megigézte a férfiakat.

tovább

Persely

2011.10.19. Persely

Az öregúr egy vásározó által ottfelejtett ládára telepedett le. A kis piac már kihalt volt, a város által megbízott takarítók is szedelőzködtek. A fehér szakállas, görnyedt hátú emberke a nap felé fordította az arcát. „Vénasszonyok nyara” – gondolta, és elképzelte, hogyan mutatna a már húsz éve halott felesége vénasszonynak.

tovább

Fotóalbum

2011.10.18. Fotóalbum

– Nézd ezt a gyereket, milyen büszkén ül a műanyag motoron! – bökött a fényképen egy négyéves forma kisrácra az ősz hajú férfi.

tovább

Szentek

2011.09.07. Szentek

A három kislány megilletődve álldogált a kolostor előcsarnokában. Testvérek voltak. Eszter tizenkettő, Anna kilenc, Erzsébet pedig hat éves csupán. Nem tudták, mi lesz velük most, hogy másodjára is árvaságra jutottak.

tovább
További bejegyzések